Kuratórium

Kovács Tamás, kuratórium elnöke – 1991-ben okleveles közgazda végzettséggel a nagykanizsai központú KÖGÁZ Rt-nél kezdett dolgozni, mint közgazdasági előadó. Ezt követően 1993-tól a pénzügyi osztályt, 1995-től pedig az összevont pénzügyi és számviteli osztályt vezette. 1999-ben a társaság gazdasági igazgatója lett, amit 2000-ben az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. gazdasági igazgatói posztjára váltott. Az ELMIB keretén belül az ország önkormányzatainak harmadával kerültek kapcsolatba energia-hatékonysági beruházásokkal és energia értékesítési tevékenységgel. A SZABADICS Zrt-nél 2007 októberében kezdett dolgozni mint gazdasági igazgató. A klasszikus gazdasági igazgatói feladatok mellett felelősséggel tartozott a stratégiai területek irányításáért és felügyeletéért is. Az alapdiplomán túl adótanácsadói oklevéllel, felsőfokú angol nyelvvizsgával és felnőttképzésben szerzett MBA végzettséggel rendelkezik. 2010. január 1 óta a Zrt. vezérigazgatója, 2020. január 1-tól a Zrt. elnöke. Jelenleg Ph.D. tanulmányokat folytat.
Az Utódlás(s) Alapítvány 2020. évi megalakulása óta a kuratórium elnöke.

Szabadics Roland, kuratóriumi tag